Ilcsi néni 1926 – 2013

Ilcsi neni meghalt


87 éves korában elhunyt Molnár Dánielné, mindannyiunk Ilcsi nénije, akit az utolsó polihisztorok egyikeként emlegetnek – aki egész életében a magyar és nemzetközi kozmetikus-társadalom tudásáért és a nevével fémjelzett Ilcsi natúr kozmetikumok fejlesztéséért dolgozott. Életét számtalan kitüntetés, elismerés, díj és a kozmetikusok és vendégeik szeretete övezte.


„Gyászol a hazai és nemzetközi kozmetikustársadalom. Munkásságának 55., életének 87. évében elhunyt édesanyám, Molnár Dánielné, mindenki Ilcsi nénije” – olvasható az Ilcsi Szépítő Füvek kozmetikai márka Facebook-oldalán.


A cég honlapján olvasható életrajza szerint Ilcsi néni 1926-ban a Nógrád megyei Nagykökényesen született, és Debrecenben fejezte be a kozmetikus iskolát, majd 1978-ban mestervizsgázott.

1999-ben Göncz Árpád a Magyar Köztársasági Érdemrend Kiskeresztjével tüntette ki „a gyógynövények kozmetikai alkalmazásának elterjesztése és népszerűsítése érdekében végzett tevékenységéért, eredményes, és sokaknak örömet szerző magánvállalkozói munkájáért”.

2007-ben megkapta a Beauty Forum Szakmai Díját a professzionális kozmetikusi szakma érdekében Magyarországon kifejtett tevékenységének elismeréséért.

Az Ilcsi kozmetikai márkát 1984-ben alapította fiával, Molnár Ferenccel. A cég ma már 30 főt foglalkoztat és gyógynövényekből, zöldségekből, gyümölcsökből több, mint 140-féle professzionális natúrkozmetikumot készít. Az elsősorban kozmetikai szalonok számára készült termékeket a világ több, mint 40 országában használják. Az Ilcsi termékek nagy növényi tartalmú, a magyar sajátosságokat magába foglaló natúr kozmetikumok.

Szépségszakma.hu 2013.

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Hasonló cikkek

kozmetikus fodrász kamara
Beauty

Kereskedelmi és Iparkamarák jegyzéke

Itt található a szépségszakmák (kozmetikus, fodrász, kéz-és lábápoló) érdekképviseleti szervezetének a kamaráknak az lérhetőségeik, megyék szerint

fodraszkellek kozmetikus kellek-
Beauty

Szakáruház fodrászkellékes – vidék

A vidéki fodrászkellékesek, kozmetikus- és műköröm szakáruházak elérhetősége megyénként összegyűjtve. Fodrászkellék komárom megye, fodrászkellék Pest megye, fodrászkellék Vas megye.