Szépségszakma.hu

A szakemberek weboldala

Mennyire hatékonyak mindazok a termékek, amelyeket drogériák, vagy kiskereskedelmi üzletláncok értékesítenek? Mitől jobbak a kozmetikusnál kapható (azaz professzionális) kozmetikumok?




A brit Fogyasztási Magazin "which.co.uk." a közelmúltban közzétett egy jelentést, mely szerint nincs különbség azok között a drága és olcsó krémek között, amelyeket  a kiskereskedelmi áruházláncok értékesítenek - mindegyiknek nagyon korlátozott a hatékonysága a szem körüli  ráncokat csökkentésére .

A kutatást a brit Fogyasztás Magazin kezdeményezte: 12 kiskereskedelemben kapható szemránckrém hatékonyságát vizsgálták, hogy  mennyire csökkentik a ráncokat (jól ismert márkák voltak). A résztvevők 35-65 év közötti nők voltak, akik 6 hétig használták a termékeket.

A kísérlet előtt és a végén öt szakértőből álló csapat elemezte nagy felbontású képeken a szem körüli bőr állapotát. A próbaidőszak célja, hogy megvizsgálják történt-e látható javulás a ráncok mélységében vagy hosszában. Arra a következtetésre jutottak, hogy a vizsgált termékek közül egyik sem szüntette meg, vagy csökkentette a ráncok megjelenését. Nem ez az első kutatás, amely megállapította, hogy korlátozott hatékonyságúak a boltban kapható bőrápoló termékek.

Egy korábbi kutatásra 2006-ban került sor, amikor többszáz 30-70 év közötti nő próbált ki drogériák és áruházak által forgalmazott kozmetikai termékeket. A kutatás megállapította, hogy a termékek hatékonysága viszonylag csekély. A legkitűnőbb krémek közül is mindössze 10%-a csökkentette  a ráncokat.

Nem véletlen, hogy a kutatások, és a heves tévés viták résztvevői Nagy-Britanniában és az Egyesült Államokban is ugyanazokra a következtetésekre jutottak: A legtöbb áruházban értékesített kozmetikai termék nem tartalmaz nagy koncentrációban hatóanyagot. Tehát természetüknél fogva ezek a termékek nem hoznak jelentős változást  a bőr állapotában. De ez csak az egyik különbség a bolti kozmetikai termékek és a kozmetikusok által értékesített professzionális termékek között.

Íme a néhány legfontosabb ok, amiért érdemes inkább a kozmetikustól professzionális kozmetikai termékeket vásárolni:

Magas koncentráció - a professzionális termékek magasabb koncentrációban tartalmaznak hatóanyagokat az adott probléma megoldására. Így lesznek hatékonyabb eredmények rövidebb idő alatt.
 
(Jó példa erre a sikeres C szérum a Holyl Land Cosmeticstől. A szérum, amely legmagasabb koncentrációban tartalmazza a C-vitamint. (több mint 17% tiszta C-vitamin) Mint kiemelte az amerikai NBC televíziós hálózat, valamint a nemzetközi magazinok Vogue és az Elle is, ahol ezt ajánlották az egyik leghatékonyabb bőrápolási terméknek.)


Eredmény-orientáltság - a professzionális kozmetikumok egy speciális csoportja nemcsak a bőr általános szépítésére, hanem a különböző bőrproblémák kezelésére is használható (természetesen gyógyszerek nélkül).

Több cég is kifejlesztett számos olyan professzionális terméket, amelynek célja az olyan különböző bőrelváltozások kezelése mint például: seborrhea, couperose, rosacea, test akne, akne utáni, hegek és így tovább...

 Ellentétben a drogériák polcain található krémdömpinggel, a professzionális termékeket jól felkészült szakemberek, személyre szabott bőrápolási-, és a  kezelési terv alapján ajánlják, figyelembe véve az ügyfél  korát,  a bőr állapotát, az éghajlati tényezőket, a bőr érzékenységét, pigmentációját stb." Nem árt tudni azt sem, hogy a gyógyszertárban dolgozók jól értenek ugyan a gyógyszerekhez, viszont nem kozmetikus szakeberek.
 
Szinergizmus - a szalonban használt és az otthoni termékek felerősítik egymás hatását, ezáltal lehetővé teszik, hogy a szakemberek  hatékony és eredményorientált kezeléseket végezzenek a különböző bőrproblémák megszüntetéséért.

Annak érdekében, hogy tartós megoldást nyújtsanak a különböző bőrproblémákra, a professzionális kozmetikai cégek olyan átfogó és teljes termékskálát fejlesztettek ki, amelyek kombinálhatók egymás között annak érdekében, hogy nagyobb legyen a hatékonyságuk.

Ugyanakkor a marketing és a reklámok hatására, nem megfelelően, véletlenszerűen kiválasztott termékek bőrproblémákat okozhatnak, mint például:  pattanások, bőrfertőzések, duzzanatok, de  fel is gyorsíthatják a bőr öregedését!

Biztonság - másrészt a professzionális kozmetikai termékeket értékesítő képesített kozmetikusok a legoptimálisabb erdmény elérése érdekében alaposan megvizsgálják vendégeik arcszínét, bőrét, bőrtípusát és csak ezt követően adnak megfelelő iránymutatás a bőr otthoni kezelésére.

Csak a képzett szakembernek van elég ismerete ahhoz, hogy megértse milyen aktív összetevők találhatók az egyes termékekben, és ezek hogyan kombinálhatók a legjobb eredmény elérése érdekében.

Megfelelő képzettség
- azért is különösen hatékonyak a kozmetikusok készítményei, mert a professzionális kozmetikumokat kizárólag képzett az arra kiképzett szakemberek alkalmazhatják, és a megszerzett tudást felhasználják, betartják az utasításokat, a technikai előírásokat, hogy a készítmények a leghatékonyabbak legyenek.

A kozmetikusokat különböző szakmai tanfolyamokon képzik tovább, hogy az egyes termékek hogyan kombinálhatók, és miként alkalmasak arra, hogy a vendég igényeit kielégítse, mind a szalon kezelést és az otthoni kezelést is a  bőr állapota szerint a bőr típusától függően kezelnek.


Forrás...





















drogériás krémek hatékonysága, brit Fogyasztás Magazin, szemránckrém hatékonyság, kozmetikai kísérlet, kozmetikai krém hatóanyag koncentrációja, professzionális kozmetikai termék, magas hatóanyag tartalom, kozmetikai eredmény, bőrelváltozások kezelése, szinergia, biztonságos krémek, kozmetikus képzés











































Kozmetikus alapanyag, kozmetikus kellék, Szépségszakma.hu szakmai oldal, kozmetikus áruház, bútor, Kozmetikus munkaruhák, masszőr munkaruha, sminkes munkaruha, székbeterítő, fejpánt, ingyenes apróhirdetés 3 D szempilla, szempilla építés, szempilla hosszabbítás
mezoterápia,Szépségszakma.hu szakmai oldal;
fodrászkellékes,; Alveola, Baalbek,


Mikrodermabrázió, bőrcsiszolás, lézer, ipl bérlés, villanófény, sminktetoválás, dekor kozmetikum, smink, rúzs, hydroabrázió, kozmetikus állás, kozmetikus használt bútor, hámlasztás, mezoterápia,
gyanta, gyantapapír, gyantázógép, professzionális kozmetikum, selyem krém, aranykezelés, hatóanyag ampulla,  kontúr fásli, testkezelés, triplar regen, radiofrekvencia, ultrahang, iontoforézis, bőrradír, 3 D szempilla, szempilla hosszabbítás, építés, műszempilla,
Kozmetikus alapanyag, kozmetikus kellék, Szépségszakma.hu szakmai oldal, kozmetikus áruház, bútor, Kozmetikus munkaruhák, masszőr munkaruha, sminkes munkaruha, székbeterítő, fejpánt, ingyenes apróhirdetés.

címkék
3 D szempilla, szempilla építés, műszempilla, összehasonlítás ,

 

Weboldal a szépségszakmának. Kozmetikus, fodrász, műköröm, manikűr, pedikűr, szolárium, sminkes, szakmai weboldal. gyártó, forgalmazó, krém, szakáruház, kellékes, üzletvitel, marketing, fórum, ingyenes apróhirdetés. Kozmetikus webáruház, internetes anyagrendelés, Szalon berendezés, szalon bútor, gépfertőtlenítő eszközfertőtlenítő kézfertőtlenítő és bőrfertőtlenítő, higiéniai eszköz. szolárium, kozmetikus webáruház, kozmetikus kellékes Superbrands

Mikrodermabrázió, bőrcsiszolás, lézer, ipl bérlés, villanófény, sminktetoválás, dekor kozmetikum, smink, rúzs, hydroabrázió, kozmetikus állás, kozmetikus használt bútor, hámlasztás, mezoterápia,
 
gyanta, gyantapapír, gyantázógép, professzionális kozmetikum, selyem krém, aranykezelés, hatóanyag ampulla,  kontúr fásli, testkezelés, triplar regen, radiofrekvencia, ultrahang, iontoforézis, bőrradír, 3 D szempilla, szempilla hosszabbítás, építés, műszempilla, ipl bérlés, villanófény,
Kozmetikus alapanyag, kozmetikus kellék, Szépségszakma.hu szakmai oldal, kozmetikus áruház, bútor, Kozmetikus munkaruhák, masszőr munkaruha, sminkes munkaruha, székbeterítő, fejpánt, ingyenes apróhirdetés 3 D szempilla, szempilla építés, szempilla hosszabbítás, Yves Rocher
mezoterápia,Szépségszakma.hu szakmai oldal;
fodrászkellékes,; Alveola, Baalbek,  Biola Kozmetikus tanulók pályázata