Szépségszakma.hu

A szakemberek weboldala

Az alább olvasható tesztet a Tudatos Vásárlók Közösségének tagjai készítették kilenc, hazánkban kapható, közepes erősségű napvédőről, amelyek egy részét egészségtudatosként hirdetik, de mellettük kommerszebb készítményeket is megnéztek. Az eredmény néhol igen meglepő...

 

 

A termékeket a csomagoláson elhelyezett összetevőlisták alapján értékelték aszerint, hogy tartalmaznak-e kritikus kozmetikai összetevőket (pl. kőolajszármazékot, szintetikus tartósítószert, szintetikus illatanyagot, alumíniumot), növényi alapanyagot illetve bio minősítésű összetevőt.

Az összetevők megítélésénél egy neves amerikai környezetvédelmi civil szervezet, (Environmental Working Group által működtetett Skin Deep) kozmetikai adatbázisát vették alapul. Az anyagokat angol nevükön nevezik (a könnyebb azonosítás érdekében) hiszen az összetevőlistákon is így szerepelnek.


  Eredmények
A maximális 12 pontot a vizsgáltak közül egy termék sem teljesítette, de jól szerepelt a

11 ponttal az első helyen végzett a Biola (tartósítószer miatt veszített pontot),

második helyen a 10 pontos Lavera, (egy tartósítószert és az alumíniumot kifogásoltak).

Harmadik helyre 9 ponttal az Ilcsi napozója került (itt szintetikus illatanyag és alumínium meglétéért vontunk le pontot).

Az összes tesztelt napvédő közül ez a három termék tartalmaz kizárólag fizikai szűrőt, és alapját növényi olajok adják. A Biola és az Ilcsi napozójában nagy mennyiségben találhatók további antioxidáns és nyugtató hatású növényi kivonatok és préslevek. Bio minősítésű összetevőkkel csak az első két helyen végzett termék rendelkezik.

Alig maradt el az első három helyezettől (csupán csak 1 - 2 ponttal!) így a középmezőnyben végzett két drogérialánc – a Drogerie Markt és a Rossmann – saját márkás, érzékeny bőrűeknek szánt termékei egyenlő pontszámmal (8 pont). Mindkettő a kémiai fényvédők és a bennük található szilikon miatt veszített pontot, további káros összetevőket azonban nem tartalmaznak. Úgy gondoljuk, ezzel a helyezéssel jó ár-érték arányt képviselnek (hiszen áruk nem éri el az 1000  forintot sem).


A nagy csalódás az Annemarie Börlind terméke (6 pont), amelyet professzionális natúrkozmetikumként hirdetnek, ennek ellenére több kérdéses összetevőt is tartalmaz. A napvédelmet kizárólag kémiai szűrőkkel oldja meg, és található benne szintetikus tartósítószer, illatanyag, továbbá alumínium is.

A lista végén közismert, márkás termékek kullognak: A Nivea napozónál (5 pont) a kémiai szűrők, szintetikus emolliensek, ethoxilált felületaktív anyagok, szintetikus tartósítószerek és illatanyagok jelenthetik a problémát.


 A Hawaiian Tropic terméke (4,5 pont) az utolsó helyen végzett Garniernél annyival jobb, hogy ebben nincs alumínium, illetve tartalmaz néhány növényi összetevőt (aloe vera, mangó, papaja). Ezek nem a krém alapját képezik, csak kis mennyiségben szerepelnek benne, ezért nem kaptak értük pluszpontot.

A Garnier napozójában (3,5 pont) gyakorlatilag az összes kritikusnak ítélt vegyületcsoport megtalálható, és csak úgy hemzseg a szintetikus illatanyagoktól. 

 A tesztben szívesen olvastunk volna még több Magyarországon népszerű napvédőről is...

 

Gratulálunk a Biolának és az Ilcsinek!

 


 

A teszt itt olvasható...












Tudatos vásárlók közössége, közepes erősségű napvédő készítmények, kozmetikai összetevők, napvédő krémek tesztjének eredménye, Biola naptej, Lavera naptej, Ilcsi naptej, DM és Rossmamm sajátmárkás napteje, Annamarie Börlind napvédő krém, Nivea napvédő, Hawaiian Tropic napvédő krém, Garnier naptej


























































Kozmetikus alapanyag, kozmetikus kellék, Szépségszakma.hu szakmai oldal, kozmetikus áruház, bútor, Kozmetikus munkaruhák, masszőr munkaruha, sminkes munkaruha, székbeterítő, fejpánt, ingyenes apróhirdetés 3 D szempilla, szempilla építés, szempilla hosszabbítás
mezoterápia,Szépségszakma.hu szakmai oldal;
fodrászkellékes,; Alveola, Baalbek,


Mikrodermabrázió, bőrcsiszolás, lézer, ipl bérlés, villanófény, sminktetoválás, dekor kozmetikum, smink, rúzs, hydroabrázió, kozmetikus állás, kozmetikus használt bútor, hámlasztás, mezoterápia,

gyanta, gyantapapír, gyantázógép, professzionális kozmetikum, selyem krém, aranykezelés, hatóanyag ampulla,  kontúr fásli, testkezelés, triplar regen, radiofrekvencia, ultrahang, iontoforézis, bőrradír, 3 D szempilla, szempilla hosszabbítás, építés, műszempilla,
Kozmetikus alapanyag, kozmetikus kellék, Szépségszakma.hu szakmai oldal, kozmetikus áruház, bútor, Kozmetikus munkaruhák, masszőr munkaruha, sminkes munkaruha, székbeterítő, fejpánt, ingyenes apróhirdetés.

címkék
3 D szempilla, szempilla építés, műszempilla, összehasonlítás ,

 

Weboldal a szépségszakmának. Kozmetikus, fodrász, műköröm, manikűr, pedikűr, szolárium, sminkes, szakmai weboldal. gyártó, forgalmazó, krém, szakáruház, kellékes, üzletvitel, marketing, fórum, ingyenes apróhirdetés. Kozmetikus webáruház, internetes anyagrendelés, Szalon berendezés, szalon bútor, gépfertőtlenítő eszközfertőtlenítő kézfertőtlenítő és bőrfertőtlenítő, higiéniai eszköz. szolárium, kozmetikus webáruház, kozmetikus kellékes Superbrands

Mikrodermabrázió, bőrcsiszolás, lézer, ipl bérlés, villanófény, sminktetoválás, dekor kozmetikum, smink, rúzs, hydroabrázió, kozmetikus állás, kozmetikus használt bútor, hámlasztás, mezoterápia,
gyanta, gyantapapír, gyantázógép, professzionális kozmetikum, selyem krém, aranykezelés, hatóanyag ampulla,  kontúr fásli, testkezelés, triplar regen, radiofrekvencia, ultrahang, iontoforézis, bőrradír, 3 D szempilla, szempilla hosszabbítás, építés, műszempilla, ipl bérlés, villanófény,
Kozmetikus alapanyag, kozmetikus kellék,
Szépségszakma.hu szakmai oldal, kozmetikus áruház, bútor, Kozmetikus munkaruhák, masszőr munkaruha, sminkes munkaruha, székbeterítő, fejpánt, ingyenes apróhirdetés 3 D szempilla, szempilla építés, szempilla hosszabbítás, Yves Rocher, fényvédők tesztje
mezoterápia,Szépségszakma.hu szakmai oldal;
fodrászkellékes,; Alveola, Baalbek,  Biola Kozmetikus tanulók pályázata